Cinema-film Kft., a Quiet Revolution Pictures, Casablanca Film Production és a Three Maidens LLC bemutatja
"A Halálba Táncoltatott Leány" című filmet

PRODUKCIÓS NAPLÓ

 

2010 július 29.
Pár napja befejeztük az első, nagyon rögtönzött vágást elejétől végéig. Az első 3/4 részét a vágó egyedül csinálta, miközben forgattam, én csak az utolsó részhez érkeztem, és együtt megnéztük. Hát, már így is egészen filmszerűen néz ki.
Sajnos nem vagyok otthon, mert Kanadában vágunk. Március óta kétszer jártam csak otthon 2-2 napra. Mire vége a filmnek, újra be kell mutakoznom a gyerekeknek.
Egyébként, most hogy van anyag, nagyon megnőtt a forgalmazók érdeklődése is.
Nemsokára lesz egy új trailer, a már leforgatott anyagból (illetve a kanadai producerem csinált már egyet nélkülem, de azon még dolgozni akarok)
Hétfőn nekikezdtünk a táncok összevágásának - hát nem kutya - de szerencsére rengeteg anyagunk van - hála a digitális médiumnak. A kísérleti kamerák anyagai is használatba kerülnek, bár a korábban tervezetteknél jóval kisebb mértékben. Vannak még galibák...

Korábbi bejegyzések itt